A vármegye és a megye

Bevezető: miért a névről szól a vita, ha nem a névről szól?

A magyar közéletben időről időre fellángol a küzdelem azon, hogy a közigazgatás középszintű területi egységét „vármegyének” vagy „megyének” hívjuk-e. A vita hevessége első pillantásra aránytalannak tűnik: a két szó ugyanazt a földrajzi-igazgatási egységet jelöli, a mindennapi ügyintézés szempontjából teljesen mindegy, melyik felirat van a táblán. Mégis identitáskérdéssé válik, és a felek rendre a „valóságról” hiszik, hogy vitáznak.

A vita megértéséhez egyetlen dolgot kell tisztázni: hogyan viszonyul egymáshoz a név és a tartalom a magyar megye ezeréves történetében. Ez a dolgozat erre vállalkozik – állásfoglalás nélkül, mindkét tábor számára.

1A szó eredete: két tő, két világ

A „vármegye” összetett szó, és a két tagja külön világból érkezik.

A vár ősi magyar szó, a fizikai erődítményt jelöli. Ehhez kapcsolódik az államalapítás kori igazgatás magja: a várispánság, vagyis egy erődítmény köré szervezett katonai-gazdasági körzet.

A megye ezzel szemben délszláv jövevényszó, rokona a „mezsgye” szónak, és arra az indoeurópai tőre vezethető vissza, amelyből a latin medius▸ („középső”) is ered. Fontos: a szláv nyelvekben ez a szó nem közigazgatási egységet jelent, hanem határt. A korai magyar nyelvben is „határ” volt a jelentése – egy 1254-es oklevél a „mege” szót a limes▸ (határvonal), nem pedig a comitatus▸ (közigazgatási egység) fordításaként használja.

A „körülhatárolt terület, igazgatási egység” jelentést a szó a magyar nyelvben, a vár szóval összekapcsolódva vette fel. Szent István 1009-es, a pécsi püspökséget alapító oklevele négy várat rendelt „határaival együtt” az új egyházmegye alá – a vár határa itt lényegében a vármegyét jelenti. A „vármegye” tehát eredetileg annyit tesz: egy vár igazgatási körzete, a határaival együtt.

Már itt látszik a dolgozat fő tézise: a szó születésekor a név szó szerinti tartalma (egy erődítmény körzete) és a valós tartalma (egy adott korszak igazgatási egysége) még egybeesett. A történelem éppen az lesz, ahogy a kettő fokozatosan szétvált.

2A királyi vármegye (kb. 1000 – 13. század): a név szó szerint igaz

Az első vármegyéket Szent István szervezte meg, kiterjesztve a rendszert az ország egészére. Ebben a korban a név pontosan fedte a tartalmat: az egység valóban egy királyi vár köré épült, és valóban katonai-gazdasági jellegű volt.

Az egység élén a megyésispán (comes▸) állt, aki beszedte a királyi adókat (egyharmadukat megtarthatta), és megszervezte a hadsereget. Segítői voltak a hadnagy (maior exercitus▸), a vár katonai parancsnoka, a várnagy (maior castri▸), valamint a bíráskodásban a várbíró. A megyei hadat a várjobbágyok alkották – 1168-ban ez körülbelül négyszáz fő volt megyénként.

Ez a királyi vármegye, amely a birtokrendszerre épült. Amíg a király kiterjedt birtokai adták a gazdasági alapot, a rendszer stabil volt. Ez a típus nagyjából háromszáz évig működött.

3A nemesi vármegye (13. század – 1848): a név marad, a tartalom kicserélődik

A 13. században a királyi vármegye felbomlott. Az ok gazdasági: II. András korától megindult a várbirtokok eladományozása, s ezzel elolvadt a rendszer anyagi alapja. Az Aranybulla (1222) e folyamat egyik mérföldköve.

A régi név alatt azonban új tartalom született. A közvetlen királyi igazgatás helyét a helyi önkormányzat vette át: kialakult a nemesi vármegye. Ezt a nemesség irányította, ténylegesen az alispán igazgatta, míg a király által kinevezett főispán a királyi akaratot képviselte ugyanott. Ebből egyfajta egyensúlyi működés állt elő: a nemesi vármegye korlátozta egyszerre az uralkodó és a bárók túlkapásait is.

Ez a típus mintegy hatszáz évig állt fenn. Történelmi jelentősége itt válik kulcsfontosságúvá: a „vármegye” szó ekkortól kapcsolódik össze az önkormányzatiság, a helyi ellenállás, a központi hatalommal szembeni ellensúly képzetével. A mai „vármegye-párti” érzelem történeti magja jórészt innen ered – nem a katonai várispánságból, hanem a rendi önkormányzatból.

Itt a név és a szó szerinti tartalom viszont már szétvált: a 14–18. századi nemesi vármegyének a napi működéséhez semmi köze nem volt egy fizikai várhoz. A „vár” a névben ekkor már történeti örökség, nem leírás.

4A 19. század: háromszori fordulat egyetlen évszázadban

A 19. század a megye történetének legmozgalmasabb szakasza, és épp ezért a legtöbb félreértés forrása. Érdemes szétszálazni.

Előzmény – II. József (1785–1790). A soha meg nem koronázott uralkodó felszámolta a vármegyéket, és kerületekbe szervezte az igazgatást, a hatékonyság és a központosítás jegyében. Ez éles szakítás volt a nemesi önkormányzattal. Halálos ágyán, a rendi ellenállás nyomására, rendeleteit lényegében visszavonta, és a vármegyerendszer helyreállt. Ez volt az első „modern kori” kísérlet a vármegye felszámolására – és az első visszafordítása is.

Népképviseleti fordulat (1848). Az áprilisi törvényekkel a rendi nemesi vármegye elindult a népképviseleti vármegye felé – a rendi kiváltság helyett a polgári képviseleti elv irányába. Megint új tartalom, változatlan néven.

A neoabszolutizmus „megyésítése” (1849/1850–1860). A szabadságharc leverése után a Habsburg-önkényuralom (a Bach-korszak) nem csupán átnevezett, hanem felszámolta magát az önkormányzó vármegyét mint intézményt. Erdélyt, Horvátországot, a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot leválasztották, a maradék Magyarországot öt kerületre osztották, és megszűnt a megyék és városok önkormányzatisága. Az egységek felülről igazgatott, a központi rendeleteket végrehajtó közigazgatási egységekké fokozódtak le.

Ebben az időszakban a források következetesen megyeként emlegetik ezeket az egységeket, az élükön nem főispán vagy alispán, hanem kinevezett megyefőnök állt. Vagyis a „megye / megyefőnök” szóhasználat ekkor jött be a hivatali gyakorlatba – de nem díszes átkeresztelésként, hanem az önkormányzat kiürítésének kísérőjeként. Két lényeges pont, amelyet a mai vitákban gyakran elhallgatnak:

• Ez az állapot ideiglenes volt. Az 1860-as Októberi Diploma, majd véglegesen az 1867-es kiegyezés elsöpörte, és a vármegye a nevével és önkormányzatával együtt visszatért.
• A „megye” szó ekkor nem tűnt el, és nem is ekkor keletkezett: régi, bevett szinonima volt, amely a hivatalos „vármegye” mellett folyamatosan élt.

Polgári konszolidáció (1867 után). A kiegyezés után a vármegye működését a polgári állam igényeihez igazították. Az 1876-os közigazgatási rendezés egységesítette a rendszert, felszámolva a korábbi sokféleséget (szék, vidék, kerület, kiváltságos városok). Ettől kezdve a 20. század közepéig a polgári/népképviseleti vármegye volt a keret.

5A párhuzamos használat kora: a „megye” nem kommunista találmány

Ezt a szakaszt külön ki kell emelni, mert egy elterjedt tévhitet cáfol. A második világháború végéig a hivatalos elnevezés a „vármegye” volt – de a „megye” szót ennek szinonimájaként széles körben használták, sőt törvények és egyéb jogszabályok szövegében is előfordult.

Ez azért fontos, mert mindkét tábor egyoldalúan szokta kezelni. A „megye”-pártiak néha úgy állítják be, mintha a „vármegye” pusztán régies, holt forma volna; a „vármegye”-pártiak pedig néha úgy, mintha a „megye” kizárólag a diktatúra terméke lenne. A történeti tény ezzel szemben az, hogy a két szó évszázadokon át együtt élt, a „vármegye” volt a hivatalos, a „megye” a bevett rövidebb változat.

61949–1950: amikor a név ÉS a tartalom együtt cserélődött

A 20. század közepén következett be az egyetlen olyan fordulat, ahol a névváltás és a tartalomváltás valóban együtt és tartósan történt.

A név hivatalos leváltása: 1949. Az 1949. augusztus 18-án elfogadott 1949. évi XX. törvény, a szovjet▸ mintára megalkotott alkotmány, hivatalossá tette a „megye” megnevezést. Ettől kezdve a „vármegye” szó már csak történeti összefüggésben fordult elő.

Az intézmény átalakítása: 1950. A tartalmi átalakulás a tanácsrendszer bevezetéséhez kötődik. Az 1950-es megyerendezés során a hagyományos közigazgatást szovjet típusú igazgatásra cserélték. Ekkor vontak össze megyéket (a korábbi 25 megye és 14 törvényhatósági jogú város helyén 19 megye és Budapest jött létre), és számolták fel a történelmi vármegyét mint intézményt.

A korszak nyelvi cseréi árulkodóak, és jól illusztrálják a név–tartalom kapcsolat tudatos használatát:

• A „közigazgatás” helyett az „államigazgatás” kifejezést vezették be – jelezve, hogy immár nem a „köz”, hanem az állam érdekében folyik az igazgatás.
• A „tanács” az orosz „szovjet” szó tükörfordítása volt.

Itt tehát a névváltás nem véletlen és nem is pusztán szimbolikus volt: az önkormányzatiság felszámolásának, a szovjet mintájú államszervezésnek a nyelvi lecsapódása. Ez az a történelmi pillanat, amelyre a „vármegye”-pártiak joggal hivatkoznak, amikor a névváltást a tartalomvesztéssel kötik össze – mert itt a kettő valóban egybeesett.

71990 után: az önkormányzatiság visszatér, a név marad

A rendszerváltással a közigazgatásban helyreállt az önkormányzatiság: a megye újra önkormányzati területi egység lett. A tartalom tehát visszatért a demokratikus, önkormányzati mederbe – a név azonban „megye” maradt.

Ez a helyzet önmagában is cáfolja a szigorú „név = tartalom” tételt: 1990 után a „megye” szó immár szabad, önkormányzati egységet jelölt, nem a tanácsrendszert. Ugyanaz a szó, amely 1950-ben az önkény eszközének neve volt, 1990 után a helyi önkormányzat neve lett.

A „vármegye” elnevezés visszahozatalára több kísérlet is történt – 1990-ben, 2011-ben, majd 2022-ben. Az első vitákban a kérdés máig visszatérő törésvonalai már megjelentek: az egyik oldal szerint a „vármegye” jobban tükrözi a történelmi hagyományt, a másik oldal szerint egyes kapcsolódó tisztségek (például a főispán) nem a demokrácia, hanem a rendi-úri berendezkedés jelképei.

A 2022–2023-as visszanevezés. Az Országgyűlés 2022. július 19-én fogadta el az Alaptörvény azon módosítását, amely 2023. január 1-jétől a „megye” helyett hivatalossá tette a „vármegye” elnevezést. Az indoklás a történelmi hagyományok ápolására, az ezeréves államiság alkotmányos örökségére és a nemzeti jelképek újjáélesztésére hivatkozott.

Döntő tény a vita szempontjából: ez a változás tisztán névváltás volt, tartalmi következmény nélkül. A megyék egyetlen új jogkört sem kaptak, működésük nem változott. A gyakorlati hatás adminisztratív és költségvetési volt: közel kétszáz törvényben kellett átírni a szót, és a közúthálózaton több száz megyehatár-jelző táblát kellett lecserélni, számottevő költséggel.

82026: a tiszta névváltás, visszafelé

A legutóbbi fordulat a névváltás „tartalom nélküliségét” a végletekig egyszerűsíti. Egy átfogó alkotmánymódosítási csomag részeként napirendre került a „vármegye” elnevezés visszacserélése „megyére”. Ez a csomag számos, súlyos tartalmi kérdést is érint – ezek azonban a megye elnevezéstől független közjogi ügyek. Maga a megye–vármegye pont ebben az összefüggésben ismét pusztán nominális: a korábbi visszanevezés tükörképe, most az ellenkező irányba, ugyanúgy érdemi funkcionális változás nélkül, ugyanúgy adminisztratív és költségvetési következményekkel (jogszabályok és táblák átírása).

Vagyis a 2023-as és a 2026-os mozgás szimmetrikus: mindkettő névváltás, egyik sem nyúl a tartalomhoz. Ez élesen elüt az 1785-ös, az 1849 utáni és az 1950-es esetektől, ahol a névhez mindig tartalmi átrendezés (az önkormányzat felszámolása vagy külső uralom ráerőltetése) is társult.

9Összegzés: mit mér a két tábor?

A történet átfogó tanulsága, hogy a név és a tartalom viszonya nem állandó. Négy típusú helyzet fordult elő:

Ebből következik, hogy önmagában a név kevés útmutatást ad a tartalomról. Ezért gyenge mind a „régi név, tehát elavult” logika (hiszen a seriff, a kancellár, a szenátor, a vajda vagy a zsupán is ősi-középkori eredetű, mégis élő intézménynév), mind a „régi név, tehát önmagában értékes” logika (hiszen ugyanaz a „megye” szó volt már az önkény és a demokratikus önkormányzat neve is). A szó eredete és a mai funkciója két különálló kérdés.

Miért ütköznek mégis a felek? Mert más kontextusban mérik ugyanazt a szót, és az eredményeik különbségét a valóság különbségének hiszik.

A két mérés nem mond ellent egymásnak, mert nem ugyanazt méri: az egyik a szó jelentés-örökségét, a másik a szó gyakorlati és politikai hatását. Az ellentmondás nem a magyar megye valóságában van – hiszen a megye ugyanaz a terület, ugyanazzal a hivatallal, akárhogy is hívják –, hanem a két mérés eltérő kontextusában.

Aki tehát „rendet akar tenni a fejekben”, annak nem azt kell eldöntenie, hogy a „vármegye” vagy a „megye” a helyes. Azt kell tisztáznia, hogy melyik tengelyen mér. Ha a szimbolikus-történeti tartalmat, akkor a „vármegye” mellett komoly érvek szólnak. Ha a funkcionális tartalmat, akkor a névnek – bármelyiknek – nincs érdemi tétje, és a vita valódi tárgya nem a szó, hanem a mögötte húzódó politikai gesztus. A történelem azt mutatja, hogy a magyar megye túlélt minden névváltást, és minden névhez tartozott már jó és rossz tartalom is. A név sorsáról érdemes dönteni – de a tartalmat nem a név dönti el.

Megjegyzés a forrásokról: a dolgozat a magyar közigazgatás- és intézménytörténet bevett szakirodalmi és lexikonszintű ismeretanyagára támaszkodik (a megye/vármegye szó etimológiája és korai jelentése, a királyi és nemesi vármegye szerkezete, a Bach-korszaki átszervezés, az 1876-os, 1945-ös és 1950-es megyerendezés, valamint az 1949. évi XX. törvény). A 2022–2023-as és a 2026-os elnevezési változásokra vonatkozó tények a vonatkozó alaptörvény-módosítások nyilvános szövegén és korabeli sajtóbeszámolókon alapulnak. A dolgozat szándékoltan tartózkodik az aktuálpolitikai állásfoglalástól.